Kutatás: még a demokraták szerint sem volt jó elnök Joe Biden
Egy friss felmérés szerint az amerikaiak többsége „gyenge” vagy „átlag alatti” szintre értékelte az elnököt.
Nagy nyomás nehezedik a pilótákra.
Aggasztó felmérés eredényeiről írt szerdai cikkében a HVG. Mint a portál tájékoztat: „31 országból 6900 pilóta vett részt az Európai Pilóták Szövetségének (ECA) felmérésében”, amelyből kiderült:
négy pilótából hárman az elmúlt négy hónapban legalább egyszer már aludtak el a pilótafülkében,
míg a megkérdezettek negyede ötször, vagy annál is többször tapasztalt mikroalvásokat. További érdekesség a kutatás kapcsán, hogy az abban résztvevő pilóták „72,9 százaléka azt mondta, nem pihente ki magát eléggé két repülési szolgálata között.”
Ráadásul a pilóták több mint 60 százaléka szerint negatív következményekkel jár, ha a pihenőidejükre hivatkozva megtagadják a szolgálatot, nem beszélve arról, hogy a lap szerint „hogy a pilótákra is nagy nyomás nehezedik a légitársaságok részéről, hogy hosszabbítsák meg munkaidejüket, hogy a társaság ne csússzon meg a menetrendjével”.
„Otjan de Bruijn, az ECA elnöke is kifejezetten aggasztónak tartja, hogy a fáradtság biztonsági kockázatait több európai légitársaság nem kezeli megfelelően” – teszik hozzá.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Lars Nissen from Pixabay